Utálsz veszekedni a gyerekeddel, de mégis megteszed, ha kell? Csak semmi bűntudat, legyél nyugodtan büszke magadra!

2023. október 4. Enikő

Szülőként természetes, hogy a legjobbat akarjuk a gyermekeinknek, de iskolapszichológusként egyre kevésbé vagyok biztos benne, hogy tudjuk, mi is a legjobb. Az odáig oké, hogy az autoriter nevelési gyakorlat helyett egyre nagyobb teret kapnak a családokban a pozitív és gyengéd nevelési módszerek, de sajnos azt tapasztalom, hogy ezek sok esetben félresiklanak, és egyfajta ALKALMAZKODÓ – vagy inkább behódoló – szülői attitűdöt eredményeznek. Érthető módon, különösen hangsúlyos ez a szülői alkalmazkodás az ADHD-val vagy aspergerrel diagnosztizált gyerekek szüleinek körében.

Néhány példa:

• -A gyermek azt mondja, hogy ő nem szereti, nem eszi meg az ételt, amit vacsorára készített az anyja, mire ő - szó nélkül vagy kiakadva –  nekiáll külön menüt készíteni a számára.
• -A gyermek megfenyegeti a szülőt, hogy ez vagy az lesz, és a szülő ijedtében engedelmeskedik a gyermek igényeinek.
• -A gyermek felrobban, ha a szülő azt mondja, hogy vége a képernyőidőnek, ezért ezt elkerülendő a szülő inkább ráhagyja, hogy túlzásba vigye a kütyüzést.
• -A szülő olyan dolgokat is megtesz a gyerek helyett, amit amúgy a csemete önállóan is meg tud csinálni, csak azért, hogy „ne legyen balhé”, vagy ne kelljen szembesülni azzal, hogy a gyermek a tanult tehetetlenség jeleit mutatja.
• -A kamasz semennyire nem hajlandó kivenni a részét a ház körüli teendőkből, ennek ellenére minden „luxus” igénye (márkás ruha, telefon, szabadidős program) alanyi jogon biztosított a számára.
• -A gyerek fizikailag vagy verbálisan bántalmazza a testvéreit, de a szülő nem szól, mert - például egy ADHD diagnózis miatt - felmenti a gyereket a viselkedése alól.

Érthető, hogy ezek a szülői reakciók szeretetből, félelemből vagy épp tehetetlen kétségbeesésből fakadnak, ugyanakkor jó, ha tudjuk, hogy ezzel cseppet sem teszünk jobbat, mint azok a szülők, akik „küzdenek” a gyerekeikkel. Legalább lássuk tisztán: a „behódoló” alkalmazkodás a szülők részéről, nem pozitív gyermeknevelés és nem gyengédség, hanem kifáradás és erőtlenség, amivel csak tartósítjuk gyermekünk viselkedési nehézségeit.

A rugalmatlanság, a családtagokkal való agresszív bánásmód, a destruktív viselkedés, a fenyegetés, az érzelmi manipuláció olyan viselkedések, amelyek nem szűnnek meg csupán attól, hogy elfogadásra lelnek. A megértés mellett tudatos irányítást és kontrollt igényelnek. Természetesen nem durva megtorlást, de ERŐteljes és határozott iránymutatást.

Nem mindig van ehhez persze idegzetünk, erőnk, kompetenciánk, és teljesen oké, ha néha megkönnyítjük a dolgunkat, és ráhagyjuk a gyerekre az irányítás felelősségét. De legalább ne nevezzük ezt kívánatos és követendő pedagógiának. Szeretném, ha egy szülő sem venné be azt a maszlagot, hogy ő rossz, csak azért, mert „veszekedik” a gyerekével, nem fél határozottan irányt szabni, és meri elvárni azt, ami igenis elvárható.

Beállni a szülő-gyerek hierarchia tetejére és élni a szülői tekintéllyel, nem feltétlenül jelent erőszakos elnyomást, hanem a legfontosabb és a legkedvesebb dolog, amit a gyermekedért tehetsz.
 

Készítettem ehhez egy képes tájékoztatót, emlékeztetőül, amit ha le szeretnél tölteni, vagy esetleg kinyomtatnád, akkor kattints IDE!