ITT A NYÁR, és OLVAD MINDEN BEFAGYASZTOTT DÜH
A pszichológusok, érzelmi gyógyítással foglalkozó szakemberek már egy ideje azt szajkózzák, hogy érezni ér, és hogy minden érzelem helyénvaló. Legyen az harag, fájdalom, félelem, szomorúság... Mindez elvileg oké. Én is olvastam...
Ugyanakkor nem tudom, ti megfigyeltétek-e, de jómagam a megértés ellenére sokszor mégsem érzem okénak:
- ha a nagyobbik lányom otrombán viselkedik a másikkal, ne adj Isten megüti...
- ha a fiam hosszasan vekeng azon, hogy valami nem úgy alakult, ahogyan ő szerette volna, és 120 percnél tovább ragad benne az önsajnálatban.
- ha a kisebbik lányom valami új élmény lehetőségét élből elutasítja, mert szorong, és olykor csak „erőszak” hatására hajlamos kimozdulni a beszorult valóságából.
- ha a férjem fáradt, nincs kedve valamihez, de nem tud nemet mondani a gyerekek kívánalmainak, és mártír módjára, morogva, haraggal telve teljesíti a „kötelességeit”, amivel elvileg éppen örömet szeretne szerezni valakinek.
Hogy mit érzek ilyenkor? Haragot.
Elfogadom? Hmm... nem tudom egyértelműen kijelenteni, hogy igen. Látszólag ugyan rendben vagyok vele, hiszen kifejezem a dühömet, de attól függően, hogy mennyire „elegánsan” sikeredett, többnyire megítélem magam miatta.
Szóval csak azt akarom mondani, hogy az érzés oké, azzal nem igazán tudunk mit kezdeni. Tetszik vagy nem, érted vagy nem, ott van. Ott áll az ajtóban, és hol monotonon kopogtat, hol hevesen rád töri az ajtót, de VAN.
Szerintem nem ezt nehéz elfogadnunk, és valójában nem is az érzelmekkel van bajunk, hanem azzal, ahogyan reagál rá a környezetünk (és aztán mi magunk is). Olyan, mintha az eredetileg csak tiszta energiák, mint az ÉRZELMEK összemosódtak volna bizonyos REAKCIÓK-kal, - és sajnos nem túl hatékony reakciókkal. Például:
DÜH = Tettes attitűd (bántalmazás verbálisan, érzelmileg vagy fizikailag)
SZOMORÚSÁG = Áldozati attitűd (sírásrívás, sajnálkozás, elkülönülés)
FÉLELEM = ellenállás (nemakarom, nemmerem, mileszha, elkerülés/megúszás/menekülés)
Elhittük, hogy ha jön az adott érzés, akkor csak így reagálhatunk, mert ezt láttuk, ezt tapasztaltuk, ezt gyakoroltuk, mindenki így szokta, ez a normális, ERGO nem is lehet másképp. Emiatt sokszor inkább nem is akarunk érezni, hanem befagyasztjuk az érzelmek áramlását. (Aztán meg csodálkozunk, hogy miért nem jön az öröm, az elégedettség és a hála érzése, amire annyira vágyunk.)
Ahhoz, hogy az érzelmek áramát újra beindítsuk, bátornak kell lenni, és első lépésben külön kell választani őket azoktól a reakcióktól, amiktől valójában szenvedünk. Ha meg akarjuk tanulni/tanítani, hogy minden érzelem oké, nagyon fontos, hogy elkülönítsük azokat minden olyan viselkedéses reakciótól, amikkel azonosítjuk őket.
Hogy néz ki a gyakorlatban az érzés és a viselkedés differenciálása?
„Látom, hogy dühös vagy, és ez oké, lehetsz is. Én is az lennék, ha a tesóm folyton Ágotának hívna, amikor Hugó a nevem. Idegesítő elhiszem. Ilyenkor az ember első reakciója, hogy beveri a tesója képét, mert úgy legalább elhallgatna. Ugyanakkor ebben a családban/osztályban ez nem megengedett. Ha dühös vagy az oké, ha verekszel az nem oké. Nézzük mi más működhet itt?”
Vagy épp:
„Látom, szívem, hogy dühös vagy, és ez oké. Én is az lennék, ha az egész napi őrület után végre hazaérnék, és a gyerek azon erőszakoskodna, hogy pingpongozzak vele. Egy ízig vérig kötelességtudó apa első reakciója, hogy teljesíti az egész nap nem látott gyereke kérését, akkor is, ha legszívesebben lecsapná, mert így legalább nem lesz bűntudata. Ugyanakkor ebben a családban ez a reakció nem támogatott. Ha dühös vagy az oké, ha mártír módon viselkedsz az nem oké. Mi lenne, ha elmondanád a gyereknek, hogy Te is örülsz, hogy látod, de munka után szükséged van egy kis pihenésre, ezért hagyjon neked egy fél órát, és aztán majd morgás nélkül is tudsz vele pingpongozni?”
Sajnos mivel nem így szocializálódtunk, nincs felhőtlen viszonyunk a negatív érzésekkel. Nem csak egyszerű, ideiglenesen kényelmetlen energiáknak címkézzük őket, amik jönnek és mennek, hanem félelmetesnek, veszélyesnek, rossznak, olyanoknak, amiktől meg kell szabadulni, távol kell tartani, vagy meg kell érteni, amikből ki kell gyógyulni. Pedig pont ez a próbálkozás teszi őket bonyolulttá és tartóssá.
Nekünk szülőknek a gyerekekkel együtt újra kell tanulni, hogy LEHET, és HOGYAN LEHET csak úgy „könnyedén” dühösnek lenni. Hogy MILYEN az, amikor nem tartok attól, hogy kifejezzem az ellentétes álláspontomat, mert már nem félek az ítélettől, a megtorlástól vagy épp a bűntudattól, hogy kárt teszek másokban.
Ha még kételkednél, a legnagyobb együttérzéssel mondom, hogy ILYEN VAN. LEHETSÉGES. BIZTONSÁGOS és némi akarattal, erőfeszítéssel tanulható.
Ezt megkönnyítendő készítettünk egy ingyenesen letölthető plakátsorozatot, ami nagyszerű emlékeztető lehet, hogy hogyan navigáld magad együttérzéssel, amikor éppen
- rád tör egy erős aggodalom,
- megrekedsz egy negatív gondolati körben,
- felrobbansz a haragtól és impulzívan reagálsz,
- nagy nyomásnak vagy kitéve
- perfekcionalizmussal küzdesz
- ... bármi.
A 3db plakátot letöltheted ITT vagy a képre kattintva:
Egy korábbi blogcikkünkben pedig találsz egy cselekvési tervet is, ezt IDE kattintva éred el.
Ha pedig gyermekeddel dolgoznátok az indulatkezelés témáján, a megfelelő indulatkifejezésen, akkor ajánljuk figyelmedbe:
- a Spiribuuu Suli II. - Troll Borisz és az önkontroll olvasmány+munkafüzetet (7-14 éveseknek)
- és a Gorom Banya Szelídül indulatkifejező varázsigék gyakorlókártyákat (5-12 éveseknek).
További javaslatunk még az Érzelmeink Birodalma akciós csomagunk, amelybe azokat az EQ-fejlesztő játékainkat és könyvet válogattunk össze, melyek segítségével szülőként vagy pedagógusként játékosan fejlesztheted a gyerekek ismereteit ezen a téren, hogy képesek legyenek helyesen beazonosítani önmaguk és mások érzéseit, és könnyedén, pontosan kifejezésre tudják juttatni belső világukat.
