
Hodos Enikő vagyok, iskolapszichológus és 3 gyermek anyukája. Mind anyaként, mind pszichológusként az mozgat, hogy a rám bízott gyerekeket képessé tegyem a lelki nehézségekkel való megküzdésben, és támogassam őket a kiteljesedésben.
2019-ben indítottam el a SPIRIBUUU-t, ahol olyan saját fejlesztésű játékokat forgalmazok, amelyekkel elsősorban a gyermekek társas, érzelmi, kommunikációs és problémamegoldó készségei fejleszthetők. Ezek a pszichoedukációs eszközök (könyvek, kártyák, társasok, munkafüzetek) játékos lehetőséget teremtenek a felnövekvő generáció érzelmi neveléséhez, és remekül alkalmazhatók akár osztálytermi, akár családi környezetben.
Szeretnénk, hogy a felnövekvő generáció az iskolában megszerezhető tudáson túl olyan alapvető emberi értékeket és készségeket is elsajátítson, amelyek az életben való BOLDOGulásban, egy TELJESebb, sikeresebb élethez segíti őket.

Hitvallásunk
-
A gyerekeknek az a legnagyobb adomány, ha olyan felnőtt mellett cseperedhetnek, aki boldog, örömteli, azaz olyan életet alakít ki magának, amit szeret élni.
-
Szülőként és pedagógusként az által tudjuk jobbá tenni a világot, ha ilyen életformát osztunk meg, és ezt adjuk örökségül utódainknak és diákjainknak.
-
Minta híján mindehhez nekünk felnőtteknek is folyamatosan tanulni kell, ezért gyerekeink nevelésével és oktatásával egyidőben, Önmagunkat is fel kell nevelni a feladathoz.
-
A gyermeknevelés során ezért elsődleges felelősségünk az önmagunkról való gondoskodás, az önmagunkkal való baráti, együtt érző kapcsolat kialakítása, és az arra való törekvés, hogy jól érezzük magunkat a bőrünkben, a családunkban, a munkánkban és megvalósítsuk az álmainkat.



Intézményeknek és gyermekekkel foglalkozó szakembereknek szóló ajánlataink


Hasznos és praktikus tanácsok, ingyen letölthető segédletek szülőknek, pedagógusoknak

Köszönjük, hogy itt vagy.
Spiribááá!