Csak hogy néhányat említsek: Amikor leülsz a gyerekeddel tanulni, egyszerre van benned (és benne is) jelen:
- fáradtság/lazulni vágyás KONTRA felelősség/megfelelni vágyás,
- elváró szeretet KONTRA együttérző szeretet,
- tudás/teljesítmény KONTRA bizonytalanság/kompetencia hiány.
A kutatások szerint a lecke körüli szülő–gyerek helyzetek éppen ezért szinte mindig feszültséget hordoznak (Patall, Cooper & Robinson, 2008; Pressman et al., 2015; Silinskas et al., 2019). De szerencsére vannak olyan tipikus mintázatok, amik felismerhetők és változtathatók – főleg azáltal, ahogyan mi, felnőttek jelen vagyunk ezekben a helyzetekben.
5 tipikus helyzet, ami kirobbanthatja a házi körüli csatát:
- Elakadás az indulásnál – A gyerek 20 perce ül a füzet fölött, de még mindig csak a ceruzát rágicsálja. Amikor rákérdezel, felcsattan: „Nem is tudom mi a feladat!" Nem értem, mit kell itt csinálni”.
- Kompetencia körüli vita – Te magyarázod a törtekkel való osztást, ő pedig dühösen közbevág: „De az órán nem így csináltuk! A tanár nem is így mondta!”
- Túl hosszú etapok – Fél órája tanultok a töri témazáróra, te hangodasan olvasod a tankönyv szövegét, kézzel-lábbal magyarázol. A gyerek egy idő után, minden újabb lapozásnál pofákat vág, nyögdécsel, eldől a széken, jelezve, hogy már nem bír több infót befogadni. Te azonban még tolod, mert késő van, és jó lenne minél hamarabb ágyba kerülni.
- Rugalmatlan gondolkodás – Egy beadandó dolgozatnál te javasolsz egy hatékony, időtakarékos módszert a ppt elkészítéséhez, mire ő köti az ebet a karóhoz: „Nem, azt úgy nem lehet! Csak az a jó, csak úgy a jó, hogy... „
- Elfogy a türelem – Szódogára készülve 10x hívod fel a gyerek figyelmét, hogy a MESSAGE angol szót helyesen két S-el írjuk, de ő tizenegyedjére is hibásan írja le. Elszakad nálad a cérna, és nehezen hiszed el, hogy a gyerek nem szellemi fogyatékos.
Mi az, ami segíthet?
1. Szülőként váltsunk nézőpontot! A gyerek nem "lusta/buta/idegbeteg", hanem túl sok érzés van benne jelen egyszerre.
Tudatosítsuk, hogy a gyerek dühkitörése sokszor csak “takaró-érzelem”. A felszín alatt ott lehet a
- tehetetlenség („Jézusom, hol kezdjem? Mi itt a feladat?”),
- a kishitűség („úgysem fog menni", "én ezt képtelen vagyok megtanulni"),
- a szégyen („ha rosszat mondok, apa butának fog tartani”),
- a szorongás (“úristen, mi lesz, ha…?),
- a félelem (“ha megint kettest kapok, anya kiakad”),
- a kimerültség ("6-kor keltem, 8 órám volt a suliban, írtam 2 témazárót, utána edzésen voltam, itthon anyám nyaggat, hogy tanuljak... Elég volt, pihenni akarok.").
Ilyenkor tehát nem arról van szó, hogy a gyerek "rossz", hanem arról, hogy elárasztják a "rossz" érzések. Ha mi, felnőttek igyekszünk nyugodtak maradni, amikor ők kiakadnak, megpróbáljuk egyszerűsíteni a feladatot, és finoman visszatereljük rá a figyelmüket, azzal nem csak a leckeírást segítjük, hanem valami sokkal fontosabbat: megtanítjuk neki, hogyan szabályozza magát érzelmileg megterhelő helyzetekben.
(És igen, ez sajna ugyanolyan melós, mint megtanítani őt a wc-be pisilni, késsel-villával enni, bekötni a cipőfűzőjét, biciklizni stb.)
2. Hangosítsd ki/nevezd nevén a benne dúló érzelmeket, és nyugtasd meg, hogy ez rendben van, átérzed.
„Tudom, hogy fáradt vagy, és a hátad közepére nem kívánod a matekot. Hidd el, teljesen átérzem, én is így vagyok vele. És azt is tudom, hogy így nagyon nehéz nekiállni valaminek. Nyugi, ezért vagyok itt, ha akarod, segítek elkezdeni.”
Az érzések kimondása csökkenti az intenzitást, az elfogadásuk megkönnyíti a helyzettel való szembenézést, a megküzdéshez azonban még szükség lehet némi iránymutatásra:
3. Parancs és utasítás helyett inkább tegyél fel releváns kérdéseket.
Ezzel könnyebben be tudod őt vonni a gondolkodási folyamatba, együttműködésbe. Például:
- „Szerinted mi legyen az első lépés?”
- „Hol akadtál el?”
- „Melyik rész az, ami már megy/amit még értesz?”
4. A “túl nagy” feladatot darabold fel könnyen emészhető falatkákra.
Ha a gyerekek a tanulnivalót túl soknak érzékelik (ami gyakran tényleg túl sok!), könnyen bestresszelnek rajta, és ettől eleve “farral állnak” a feladathoz. A túlterheltség élményét tudja csökkenteni ez a darabolás, azáltal, hogy viszonylag gyors sikerélményt és haladás érzetet adnak. Például mondhatod ezt:
„Aha, ez tényleg nem kevés. Mindegy most nem foglalkozunk az egésszel, haladjunk csak szépen lépésről-lépésre, jó? Legyen az, hogy most csak az első feladat első példájára koncentrálunk. Aztán ha kész, pipálunk.”
5. Tarts “mikroszünetet” a kitörés előtt!
Ha észreveszed (és ez nem könnyű, tudom), hogy forr a levegő, állj meg te! Például:
„Na jó!... Itt jönne az, hogy most elküldjük egymást melegebb éghajlatra, de ma nem fogjuk, jó? Most tartunk 2 percnyi szünetet, nagy levegőket veszünk… kifújjuk … és mindenki lenyugszik szépen…”
Egy hasonló lépés megakasztja a veszekedés spirálját, és konkrét mintát ad az önszabályozáshoz.
6. Pozitív lezárás
A közös tanulást, - bármi is történt közben - zárjátok egy szeretetteli gesztussal. Ez lehet egy ölelés, egy egyszerű „köszönöm, hogy végigcsináltad” elismerés, esetleg egy békülő gesztus “bocsi, hogy sokszor felemeltem a hangomat, türelmetlen voltam stb.” Ugyanis fontos lenne, hogy a gyerekben az az élmény rögzüljön, hogy lehet, hogy nehéz volt, de együtt megoldottuk.
A lezáráskor hasznos lehet továbbá rákérdezni, hogy mi segített neki a legjobban abban, hogy nekiálljon/megcsinálja/befejezze a feladatát (szünet, jutalom, kérdések, kis lépésekre bontás, megnyugtatás stb). Ezzel a gyerek elkezdheti megismerni a saját működését.
Egy szó mint száz, a házi körüli viták nem azt jelentik, hogy rossz szülő vagy, sem azt, hogy rossz a gyereked. A házi szívás mindenkinek, úgyhogy ha legközelebb kiborul a bili, ne bíró legyél – legyél társ.
A gyerek ilyenkor kölcsönveszi a te nyugalmadat, szavaidat, rutinjaidat. És a házival együtt azt is tanulja:
- hogyan bánjon az érzéseivel,
- hogyan kezdjen bele/folytassa a feladatát a kudarcok után,
- hogyan kérjen segítséget.
- vagy épp hogyan engedjen el valamit, ami már tényleg “túl sok”.
… és valójában ezek azok a dolgok, amiket tényleg érdemes „megtanulni”.
Heves indulatokkal és ellenállással azonban nemcsak a házi kapcsán találkoznak a gyerekek.
Ha szeretnéd, hogy gyermeked játékosan tanulja meg az indulatok kezelését, a barátság ápolását és a saját érzéseinek/véleményének kifejezését, akkor érdemes megismerkedned a Spiribuuu játékos pszichoedukációs eszközeivel:
- Gorom Banya Szelídül – Egy kártyajáték, amely varázsigékkel segít megtanulni az asszertív kommunikációt. Olyan hétköznapi, frusztráló helyzeteket dolgoz fel, amikre a gyerek általában hevesen vagy bántóan reagálnak– és megmutatja, hogyan lehet azt kedvesen, mégis határozottan kifejezni.
- Troll Borisz és az önkontroll – Ez egy kognitív és viselkedésterápiás mesekönyv+ munkafüzet, ami segít a gyerekeknek felismerni a haragjukat, megérteni, honnan jön, és megtanulni egyszerű, de hatékony módszereket a düh kezelésére. Szülőknek és pedagógusoknak egyaránt kézzelfogható kapaszkodót ad.
- Barátság Mágnes – Egy kártyajáték, amely segít a gyerekeknek megérteni, hogyan épülnek fel a barátságok, hogyan lehet bocsánatot kérni, és miként kezeljék a társas konfliktusokat. Különösen hasznos a társas kapcsolatok terén félénk vagy túl domináns gyerekeknek.
- Szikramesék – Terápiás szemléletű mesék, amelyek arra tanítják meg a gyerekeket, hogy nem az események áldozatai, hanem aktív alakítói saját életüknek – így segítve őket az érzelmi rugalmasság, önismeret és felelősségérzet kialakításában.
Ezek az eszközök kapcsolatot építenek, önbizalmat adnak, és megtanítanak jelen lenni egymás számára a nehéz helyzetekben is.
