Van, ami kipurcan, de az ERŐ velünk van.
2 csodálatos barátnőmmel is beszélgettem a minap és érdekes módon mind a ketten az ERŐRŐL beszéltek valamilyen formában.
Az egyik: Enikő, én nem bírom ezt a szart. Én nem vagyok ERŐS, nem vagyok pozitív, nincs pénzem, nincs segítségem, érted? Erre születni kell.
A másik: Enikő, szavazz! A) Kilépjek a negyedikről? 
B) Eret vágjak? C) vagy igyak valami ERŐSET, ami kiüt minimum két hétre? 
Én csinálom, b... meg, de meddig legyek még ERŐS?
De nem csak őket foglalkoztatja az ERŐ ezekben a napokban. Tegnap épp arra lettem figyelmes, hogy gyerekeim a védőállatokról beszélgetnek:
- Neked melyik, Héla?
- Nekem az orrszarvú.
- De miért?
- ... nem tudom, mert olyan erős és nehezen sérthető. Neked melyik Hédi?
- Hát a ló, de szerintem ez kiszámítható volt. Neked melyik, Hugó?
- Nekem a mammut meg a krokodil...
Szóval ki a Bibliából, ki a STAR WARS-ból, de mindannyian tudjuk, hogy az ERŐ van, -különben hiányolni sem tudnánk, - de mégis mi akadályozza meg, hogy olyan könnyedén hozzáférjünk, mint a gyerekek?
Két óriási tévhit:
1. Én nem vagyok pozitív személyiség/türelmes szülő stb., arra sajnos születni kell.
Nagyon gyakori korlátozó hiedelem, hogy van, akinek királyság jutott osztályrészül és van, akinek a szenvedés. Aki képes jól érezni magát, annak könnyű, hiszen így született és jó helyre házasodott, szerencsés aki pedig az utóbbiba született, az szerencsétlen, megszívta, kész, nincs mit tenni.
2. Csak akkor vagyok jó és csak az a boldogság, ha 100%-osan teljesítek, mindig jókedvem van, sohasem csüggedek és nem akadok ki.
Ez a hozzáállás is, csakúgy, mint az előző, egy tanult reflex. Nem Istentől kapott örökérvényű igazságként került a fejünkbe, hanem piciként a nagyoktól láttuk/hallottuk jótanácsok, elvárások, ítélkezések formájában és jól megtanultuk, hogy ez így van.
Ha az elsőben hiszel, értelemszerűen meg sem fogod próbálni a változást, hiszen ebben a valóságkeretben az, amire vágysz, nem elérhető a számodra. Keserűen legyintesz mindenre, ami egy szebb és jobb lehetőség felé mutat, mert a Te világodban az egyszerűen nem létezik.
Ha a másodikban hiszel, akkor megfeszülsz, hogy teljesítsd az összes kívülről/belülről jövő KELL, MUSZÁJ, KÉNE, JÓ VOLNA „feladatot”, egészen addig, amíg ki nem merülsz abban, hogy folyton jó legyél, megfeleljél, csináljad, erős legyél.
Jó hír: ha képesek voltunk megtanulni ezeket a baromságokat, akkor igenis jó tanulók vagyunk és akkor igenis mást is képesek vagyunk megtanulni.
Íme egy hasznosabb alternatíva:
Mindenki, akit irigyelsz vagy inspirálónak tartasz elkezdte valahol. Sokat foglalkozott annak vizsgálatával, hogy mit szeretne, mihez van kedve, mihez nincs, milyen irányba szeretné vinni az életét. A „boldogság” nem egyik pillanatról a másikra történt vele, hanem egy hosszas és soha véget nem érő folyamat „áldozata”, amit úgy hívnak, hogy az élettel való EGYÜTT áramlás...
Gyerekként mind tudtuk milyen ez és hogyan kell. Emlékezzünk! „Haszontalanságokban” és „butaságokban” leltük örömünket. Ha elestünk bőgtünk és szaladtunk tovább. Ha nagy baj volt féltünk és HITTÜNK, - mondjuk a védőállatokban. Nem volt cél, hogy váljunk valakivé, hogy ne legyen problémánk, nem ítéltük meg, ha elestünk, aggódtunk, csüggedtünk, kiakadtunk... egészen addig, amíg meg nem tanultuk, hogy ez így rossz.
Hát nem rossz. Nagyon nem. Ez maga az ERŐ.
Itt az idő felismerni és lerombolni a korlátokat, amiket elé emeltünk.
Itt az idő, hogy tanuljunk a „butus”, „haszontalan”, „rossz” „erős akaratú” és „álomvilágban élő” gyerekeinktől és itt az idő vállon veregetni magunkat, hogy még nem rontottuk el őket egészen!
