Mit adunk át, mit modellezünk, azaz mihez kell az extra TUDATOSSÁG szülőként?

"Mi is felnőttünk valahogy, és ember lett belőlünk!" – hallom sokszor, amikor a tudatos gyermeknevelésről esik szó egy-egy társaságban, - és tényleg. Semmi szükség tovább nyomasztani gyermeknevelési okosságokkal az „Istenem, csak el ne rontsam, nehogy olyan pontpontpont legyek vele, mint anyám/apám volt velem” elvárások súlya alatt gályázó édesanyákat, akik már egyébként is túlontúl teljesítenek szülői szerepükben.

Sokan törekszünk másra, jobbra, mint amit kaptunk, ám ennek a szándékunknak legtöbbször nem a jobbítás, hanem az a félelem a motorja, hogy ha mi is ugyanúgy csináljuk, azzal ártunk, bántunk, traumatizálunk, és gyermekünk ugyanúgy nem lesz képes majd megküzdeni a helyzettel, mint mi.

Amikor eldöntjük, hogy ezt mi sohasem, azt meg biztosan máshogyan fogjuk csinálni, az mennyire csak egy természetes fejlődés iránti vágy, és mennyiben egy félelem táplálta, „meg kell óvnom a gyermekemet „választás? Egy ilyen kérdést feltenni magunknak és őszintén megválaszolni: TUDATOSSÁG.

Amikor én tudatos gyermeknevelésről beszélek, akkor nem azt értem alatta, hogy odafigyelek az étkezésére, sportolni járatom, kontrollálom a médiafogyasztását és nem veszekedek a gyerekem előtt a férjemmel, hanem hogy felismerem a szándékaim, tetteim és szokásaim mögött meghúzódó belső mozgatórugókat, és megértem, hogy mit, miért teszek.

Hiába döntöm el, hogy én nem fogok annyit ordibálni, mint anyukám, a minta nagyon erős, és ha nem vagyok tudatos a saját nyomógombjaimra, és nem emlékeztetem magam folyton a céljaimra és értékeimre, akkor csípőből fogok reagálni egy idegesítő helyzetre, a gyerekkorban belém táplált program alapján.

Extra tudatosság tehát NEM ahhoz kell, hogy még több erőfeszítést és áldozatot hozzunk meg a gyermekeinkért, hanem hogy időt, energiát és figyelmet szenteljek annak a belső folyamatnak, hogy ezt a bizonyos programot felülírjam, és egy újat automatizáljak helyette.

De miben és hogyan is szolgálunk mi magunk modellként a gyerekeinknek, nézzük meg három közérthető példán keresztül:

1. Hogyan reagálunk arra, amikor hibázunk, vagy ők hibáznak:

Nem kell nagy dolgokra gondolni: 4 éves gyermekünk magára borítja a kakaót. Mihez kezdünk az esetek többségében?

- Rendszeres felhúzod magad, és hangosan kiakadsz?
- Felrobbansz a dühtől, mégis csak csendben sziszegsz és belülről morgolódsz, miközben feltakarítod?
- Nem zavar, csak akkor, ha mindez épp indulás előtt történik, mert valójában a késés az, ami stresszel, és nem is a malőr?
- Hosszasan elmagyarázod, hogy miért történt ez, és már a múltkor is, és.... hogyan kellene helyesen kakaót innia?
- Semmi gond, megmondod neki, hol a törlőrongy, meg a tiszta ruha és hozza helyre?

Első lépésként ne foglalkozz azzal, hogy amit teszel ezekben a helyzetekben az helyes vagy helytelen, csak ismerd fel milyen mintát közvetítesz, és ne csodálkozz, ha gyermeked hasonló módon reagál, amikor a kistesója véletlenül rátapos a kulacsára, az osztálytársa véletlenül rossz passzot ad, az apukája késik, vagy amikor saját maga elrontja az O betűt, és képes tízszer kiradírozni. Lehet, hogy a felszínen ezek teljesen más szitunak tűnnek, és nem is veled szemben mutatkoznak meg, de ha mélyebbre tekintesz, meglátod a tanult mintát, azaz a hibázásra/elrontásra/helytelenül cselekvésre adott reakciók hasonlóságát.

2. Hogyan kezeljük a problémáinkat, konfliktusainkat és hogyan kommunikálunk:

Vegyünk egy teljesen hétköznapi problémát, bármit, ami nekünk gondot jelent, vagy zavar. Például nem akarsz szombatonként átmenni anyósodékhoz, de ők elvárják, hogy minden hétvégén együtt ebédeljen a család. Mihez kezdesz?

- Kifejezed, hogy neked ez nem jó, és mik az igényeid? De hogyan?
- Folyton a férjeddel vívsz, hogy álljon ki érted?
- Hangosan méltatlankodsz, amikor abba kell hagyni a kertészkedést, mert indulni kell?
- Sértődött vagy anyóséknál, vagy felveszed a jópofit, mintha minden rendben lenne?
- Kiállsz magadért és kedvesen elmondod anyósnak, hogy imádod a főztjét, de nektek ezentúl havonta max. kétszer megfelelő a hétvégi együtt ebéd, mert...

Látszólag a Te problémád, a gyerekeidnek ehhez semmi köze, de emlékezz, a minta adás és -vétel épp ilyen láthatatlan módokon történik, - hiszen mindent a gyermekeid szeme láttára teszel, ha akarod, ha nem. Ha mi magunk kerüljük a konfliktust, hiába tanácsoljuk kiskamasz lányunknak, hogy álljon bátran a legjobb barátnője elé és beszélje meg vele, ami bántja, mert ... nem látta élesben, hogyan kell. Idáig azt az adást vette, hogy kiállni magunkért felesleges, vagy veszélyes, anyu is kerüli, ergo jobb, ha nem teszem. Ilyenkor sokkal eredményesebb az önismeret, és a tudatosság, ugyanis ezek segítségével fel tudom vállalni a gyengeségeimet a gyerek előtt, lehetek vele empatikus, és mondhatom azt: "Figyi, ez nekem se megy, én sem tudtam még nagyanyád elé állni és bátran elmondani neki, hogy... pedig igazából lehet, hogy ez lenne a legjobb megoldás. Csináljuk együtt, mit szólsz?"

Ha tudatosság van, nem kell mindig okosnak lenni, és tudni a megoldást, csak figyelni befelé, és kíváncsinak lenni, hogy hogyan vagyok mindezzel én, hogyan kezelem, mik a nehézségeim, mit kell még tanulnom, és elég ezt a felismerést megosztani a gyerekekkel. Ez a valódi empátia, a legerősebb kapcsolódás, és a leghitelesebb útmutatás. 

3. Hogyan gondoskodunk magunkról:

Este 7 óra, nemrég estél haza a munkából, iskolából, lovardából, kajakedzésről, meg a Sparból. Vacsorát főzöl, közben egy mosást beteszel, egyet meg összehajtasz, kutyát-hörcsögöt megeteted, házi feladatban segédkezel, a teló a füleden, mert a barátnőd válik és segítséget kér a költözködésben. Este 9, férjed még sehol, dugóban áll az autópályán, és még meg kéne csinálnod ezt, meg azt, meg amazt (is). Fáradt vagy és kimerült.
Hogyan kezeled? Mi az, ami látszik belőled?

- Nem állsz meg, hanem kapkodva teszed a dolgodat, és A-ból B-be rohangálsz a lakásban?
- Hatékony vagy, mint egy tank, de közben nem lehet hozzád szólni, mert zavar, minden, ami akadályoz?
- Néha leülsz egy cigire?
- Ma se fürdesz?
- Veszekszel a férjeddel, hogy miért nincs itthon?
- Veszekszel a gyerekekkel, hogy fáradt vagy és ne fárasszanak?
- Túl sok ez, uh inkább kicsekkolsz, nézed a Netflixet, aztán csináljon mindenki, amit akar?
- Segítséget kérsz? Úgy szervezed, hogy könnyebb legyen neked?
- Elmész néha feltöltődni?

A munka és a felelősség fontos értékek, de ha mi felnőttek túlzásba visszük a „teljesítést”, a gyerekeink vagy perfekcionalisták lesznek, mint mi, vagy épp, hogy ellene mennek a mintának és túlzásba viszik az élvezeteket és a szórakozást. Mert mint tudjuk: egy rendszer mindig egyensúlyra tör.

Szóval tudatosságra föl! enlightened

A pároddal, a saját testeddel, a környezettel való kapcsolat, vagy épp a bocsánatkérés, a megbocsátás, a segítségkérés és elfogadás mind-mind olyan programok, amiket te is tanultál, és TANÍTASZ, akkor is, ha nem beszélsz róla és sohasem állt szándékodban. Ha ez viszont így van, akkor miért ne tennéd tudatosan, és miért ne vizsgálnád meg, hogy mit szeretnél közvetíteni a gyerekeid számára?

Ha érdekel a téma, és a nyaralás alatt szívesen átgondolnád, jó szívvel ajánlom a szülők számára készített, ingyenesen letölthető legújabb kitöltögethetős PDF-ünket, amelyet a képre kattintva tudsz elérni:

Emellett ajánljuk figyelmedbe a szünidő idején elérhető AKCIÓS csomagajánlatunkat, amelybe csupa olyan olvasmányt válogattunk össze, amelyek beszélgetést kezdeményeznek és elgondolkodtató kérdéseket és játékos feladatokat tartalmaznak különféle lelki témákban. Szünidei Beszélgetős Csomagajánlatunkat ITT találod.

Szép nyarat kívánunk!

Hozzászólás

Ha megjegyzést szeretnél fűzni a blog bejegyzéshez kérjük, lépjél be, vagy ha még nem regisztráltál akkor most ITT megteheted.