Mi lehet a jelenlegi helyzet üzenete?

Érdekes dolog ilyen messziről figyelni kis hazánk és a világ történéseit. Ülök a dzsungel közepén, kávét kortyolgatok, füstöt eregetek, messengeren beszélgetek Veletek, és az az érzésem, mintha egy mozit néznék.

Gyerekkoromban éreztem ilyen erősen utoljára… amikor kicsiként figyeltem, hogy a felnőttek milyen mesterien játszák a szerepeiket, milyen izgalmas a mese, ugyanakkor milyen félelmetes… Aztán én is felnőtt lettem.

Először azt hittem, hogy "az élet örök küzdelem”, ezért jó harcossá váltam. Aztán mikor végre “győztem”, azt hittem, hogy "az élet habostorta”,- és jól meghíztam.:)

Most pedig úgy látom, hogy az Élet olyan, mint egy játék, aminek megvannak a maga játékszabályai. Vannak a játékosok, akik bábukként játszanak ugyan, de nyilván jóval többek annál, vannak a célok, amikért mindenki hajt, a kihívások, amiket teljesíteni kell, és igenis vannak a játékszabályok.

Számomra a jelen helyzet azt üzeni, hogy a szabályokat mindannyian megszegtük valahol. Vagy azért mert nem is ismerjük őket, vagy azért, mert a betartásuk lemondással jár. Lemondással a KÖZÖS jó érdekében, azért, hogy a játék mindenki számára élvezhető legyen. Saját érdekünk röpke győzelmét választjuk, a nagyobb JÓ valódi győzelmével szemben.

Semmi gond. Megtehettük, - elvégre szabad akarunk van. De az is nyilvánvaló, hogy a választásainknak következménye van. NEM büntetés, csak egy egyszerű, természetes következmény.

A kérdés, most mindenkinek ugyanaz: Mihez kezdünk vele?

- Vállaljuk a felelősséget, vagy ujjal mutogatunk egymásra?

- Menekülünk a probléma elől, vagy kihívásként, - mondjuk egy új, izgalmasabb játékpályaként - kezeljük?

- Megállunk-e egy pillanatra, hogy újra felidézzük a játékszabályokat, hogy miért is játszunk, vagy robotokként masírozunk tovább a bábuinkkal? … tovább rombolva magunkat, egymást, a játszóteret, és ezzel az egész Életet.

Semmi gond, megtehetjük. Senki nem mond nemet. A választás, most is, mint mindig, a mienk.

Én megálltam. Magamba szálltam. Úgy döntöttem, hogy bár megtehetem, mégsem teszem. Meghúztam a korlátokat saját magam számára. Változtattam, és még fogok is. Áldozatokkal jár, és még fog is, de vállalom.

Mert játszani jó, és hiszem, hogy megéri.:)

 

Hozzászólás

Ha megjegyzést szeretnél fűzni a blog bejegyzéshez kérjük, lépjél be, vagy ha még nem regisztráltál akkor most ITT megteheted.