Hogyan beszéljünk a koronavírusról a gyerekeknek?
Idáig talán így gondolkodtunk:
- Nem kell róla beszélni, nehogy megijedjenek!
- Minek gerjesszünk bennük félelmeket?
- Nincs itt idő ilyesmire, be kell raktározni!
- Tanítsuk meg őket helyesen kezet mosni!
- Hülye, aki pánikol, ők teremtették az egészet.
- Az én gyerekem ne féljen, nehogy ilyen hülye legyen!
A félelem pedig itt van és minden ajtón kopogtat. Mi felnőttek talán elmenekülünk előle, vagy épp hősként próbáljuk kontrollálni, de a gyerekek ezt a jelenséget is ugyanúgy figyelik, mint egy hétpettyes katicát és ebbe is ugyanúgy beletocsognak, mint az összes pocsolyába. Látnak, tapasztalnak, éreznek és kérdeznek:
- Anya, mi ez?
- Apa, én félek.
- Meg fogok halni?
- És ti?
- Mi fog a világban történni?
Szülőként és tanárként álljunk meg picit, és halljuk meg őket! A legfontosabb kérdéseket teszik fel. Azokat, amik elől gyorsan pörgő életünkben folyton elfutunk, - hogy kik vagyunk mi Emberek, és merre tartunk?
A kézfertőtlenítés és a higiénia hasznos dolog, de a gyerekek teste szerencsére még erős és ellenálló. A vírusválsággal szemben sokkal inkább figyelemre és egyfajta szellemi immunerősítésre lenne szükségük.
- Kérdezd meg, hogy van mindazzal, amit az iskolában, a társaktól, tanároktól vagy tőletek lát, hall a témával kapcsolatban!
- Akármit mond, ne reagálj azonnal, csak csendben, - legfeljebb nagyokat hümmögve- hallgasd végig.
- Ha fél vagy ingerült lesz, ne orvosold rögtön, a sebtapasz ezen nem segít. Hagyd, hogy átérezze.
- Aztán mondd el neki, hogy Te is félsz, csak sokkal jobban leplezed. Ha nem is a vírustól, és a megbetegedéstől, de attól mindenképp, hogy nem tudjuk mi lesz.
- Magyarázd el neki, hogy a halál és a bizonytalanság, olyan, mint a sötétség. Nem látunk kristálytisztán, nem tudjuk merre haladunk, és ez bizony ijesztő tud lenni.
Aztán én így folytattam:
"-De tudod, mit? Add most ide a kezed! Kéz a kézben haladunk, így máris sokkal könnyebb.
- Tudtad, hogy amikor sötét van, az emberek belsejében megszólal egy vészharang? Az szól, most bennünk is. Minden emberben. És egyre hangosabb.
- És azt tudtad, hogy ilyenkor az emberek automata üzemmódba kapcsolnak? Félős nyusziként futnak vagy robotként küzdenek, hogy megvédjék magukat? Ez történik most a világban. Ezért látsz ennyi kifosztott boltot és maszkos embert. Ezért üresek az éttermek, és ezért buktuk a repülőjegyet.
- Szerinted mire van szükség, ha odakint sötét van? ... Úgy van, egy lámpára.
- És arról hallottál már, hogy az Embereknek van belső fénye? Egy belső lámpása? Hogy ott világít bennünk minden jó forrása?
- Hát bevallom, én is el szoktam feledkezni róla... de most úgy hiszem jól jönne. Kapcsoljuk fel újra!
- Ide figyelj, kincsem! A vírus nem azért jött, hogy halálra rémisszen, hanem hogy testben és lélekben megerősítsen. A sötét pályák nem azért vannak, hogy megijesszenek, hanem hogy fellobbantsák a Fényünket. Készen állunk a kihívásra, nincs mitől félned. Lehet, hogy most nem könnyű, de megőrizzük a jó érzéseinket és ezekkel tesszük meg a szükséges lépéseket. Rendben?"
Én így nyugtattam meg az enyémeket,- és csak ismétlek, ismétlek.
