Én-idő a karanténban - Egy túlélést segítő reggeli rutin
Mindig is csodáltam azokat az embereket, akik képesek korán felkelni és időt szánnak arra, hogy erőt és lendületet teremtsenek az előttük álló 24 órához, viszont én magam soha nem éreztem magam képesnek (vagy inkább elég motiváltnak) erre.
Nem tudom, Te hogy vagy vele, de ez az „itthon az egész család, itthonról dolgozunk és tanulunk és nem megyünk sehova, mert covid van” időszak kezdi kicsit ködössé tenni az agyamat, tompává tenni az érzékelésemet, mintha minden színtelen, szagtalan, üres és mozdulatlan lenne - pedig itt a tavasz, és igen, akár élvezni is lehetne... de ez most nem jön magától.
Amikor ilyen van, mindig befelé figyelek, és addig kérdezek, kérek, követelek válaszokat a belső csendből, amíg valami meg nem moccan, és fel nem állít a nihil érzés zsibbadtságából.
Napokig tartott, mire kíméletlen őszinteséggel átküzdöttem magam ezen a sűrű, kába, nem jó-nem rossz, „nem mozdul sehova”, fásult kollektív energián, és egyáltalán meg tudtam fogalmazni, hogy mire is vágyom valójában.
- Vágyom egy kis időre, amikor csak egyedül vagyok.
- Nagyobb mentális világosságra és éberségre vágyom.
- Vágyok valami izgalomra, valami lelkesítőre, ami megmozdít bennem valamit/bármit.
- Jóra törekvő, értelmes felnőtt emberek társaságára vágyom.
- Sokkal-sokkal mélyebb kapcsolatra vágyok Istennel.
Aztán megint napok teltek el, és - őszinte leszek - a „hisztin” kívül semmi egyebet nem tettem a szükségleteim érdekében, mert mindig hagytam, hogy valamelyik unalmasan ismétlődő belső hang lebeszéljen róla.
- Ó, minek?
- Nincs erre időm.
- Most nincs kedvem.
- Fáradt vagyok.
- Ez van, ezt kell szeretni.
- Van, akinek sokkal rosszabb.
- Majd elmúlik...
De nem múlt el. Sőt! Egyre inkább azon kaptam magam, hogy rossz kedvem van, morgolódok, neheztelek, rágom a körmöm, sokat cigizek, és felhúzott falakkal egyre feszültebb hallgatásba burkolódzom. Fogalmam sincs, hogy jutottam idáig, -biztos a csillagok állása, de nekem ez határozottan NEM JÓ. Úgyhogy a kút mélyéről elrugaszkodva elhatároztam, hogy segítek magamon, és az elmúlt napokban kipróbáltam, milyen érzés és hogyan működik ez a roppant pozitívan értékelt reggeli rutin, amiről már olyan sokat olvastam.
Azt terveztem, hogy 6 órakor felkelek, 1 órával a szokásos családi ébresztő előtt és csinálok magamnak energiát, erőt és lendületet ahhoz, hogy úgy folytassam a napot, ahogy azt szeretem. Azaz ténylegesen jelen legyek a szeretteim számára, és valamivel hatékonyabban/ lelkesebben végezzem a munkával és a háztartással kapcsolatos felelősségeimet.
Mivel úgy tűnik, remekül működik, összefoglalom a reggeli rutinom lényegét, hátha Te is kedvet kapsz hozzá:
1. Adok magamnak valami picike reggeli „finomat”!
Bevallom, számomra a reggeli kávé az ágyból való kijutás és önmagam motiválásának létfontosságú része. Ez a reggeli kényeztetés nem kell, hogy valami nagy dolog legyen. Lehet egy csésze kávé vagy tea, esetleg egy finom muffin, vagy egy darab étcsokoládé, gyümölcs...mindegy. Az a lényege, hogy kielégítsem vele azt a többnyire nap közben jelentkező szükségletet, hogy elvonuljak egy szekrénybe vagy egy képernyő mögé, és összezuhanva kényeztessem magam mindenféle nasival.
2. Felkészítem a testemet a napra!
Mindig meglepődök, hogy egy negyvenes test mennyire máshogyan működik, mint ... egy húszas. Törődni kell vele, - és szégyen-nem szégyen - ezt én még mindig tanulom. A célom itt nem elsősorban a kalóriák elégetése, hanem hogy felébredjek, beindítsam a vér áramlását az ereimben, és serkentsem egy picit az endorfintermelést.
Semmi esetre sem várok el komoly edzést magamtól, hanem max:
- 1 perc egyhelyben kocogás,
- 10 db 4 ütemű fekvőtámasz,
- 50 db jumping jack (terpesz-zár ugrás),
- 1 perc boxolás (ütés/rúgás),
- kedvenc zenére táncikálás,
- rövid séta.
3. Elidőzök kicsit csendben, Isten (vagy a Végtelen Forrás) ölelésében!
A meditációt sohasem tartottam egy bonyolult, misztikus dolognak, csupán annyi kell hozzá, hogy kényelmesen hátradőlök, képzeletben leresztem a falaimat, és mindenféle erőfeszítés nélkül egyszerűen csak hagyom, engedem, hogy a Végtelen Forrás eltöltsön egy semmi máshoz nem fogható csodálatos békével és csendes örömmel. Nyugodt és zavartalan bambulás. Ennyi.
Ahhoz, hogy ez a kapcsolat létrejöhessen egy dolgot kell tenni - megállni. Abbahagyni a cselekvést, a beszédet, a gondolkodást, az elvárásokat, az erőfeszítést... és csak LENNI!
Olyan egyszerű, mégis milyen keveset csináljuk, ugye?
4. Gyakorlom a tudatosságot és a személyes növekedést!
Meggyőződésem, hogy szülőként nagyon is hasznos a tudatosság, ha másért nem is, azért, mert a gyerekeim figyelnek engem és tanulnak tőlem.
A tudatosság számomra nem más, mint annak felimerése, hogy egy adott pillanatban hogyan viselkedek, mit gondolok, mit érzek, mit és hogyan beszélek, illetve mindennek a szándékos és folyamatos kiterjesztése azzá az egyre növekvő potenciállá, amelyre valójában teremtettem. A gyakorlatban mindez annyit jelent, hogy időt szentelek az elmélkedésre, hogy hogyan jó számomra élni, hogyan tudok boldogulni ebben a világban, és mi az, ami működik nekem az adott helyzetben. Van, hogy írásban gondolom át, és van, hogy egy baráttal beszélem meg vagy a Teremtővel az ima által.
Szóval, ha Te is tennél valamit magadért, hajrá! És szurkolok.
Az öngondoskodás témához kapcsolódik az e havi Spiribuuu Café tematikája is, úgyhogy ha mostanában szükségét érzed egy támogató közösségnek, őszinte és elmélyült beszélgetésre vágysz olyanokkal, akik hasonlóak hozzád, gyere és csatlakozz az áprilisi online találkozónkhoz! A Facebook oldalunkon már létrehoztuk az eseményt, ITT tudod jelezni részvételi szándékodat.
Témánk: Önmagamért tenni, és magamat szeretni úgy, mintha az életem múlna rajta
Időpont: 2021. április 21. (szerda) 17:00h-18:30h
Link: Zoom megbeszélés - link később
