Az említett jelenséget alkalmi, vagy még pontosabban „szülősüketségnek” hívjuk, amit sokan akaratlanul is megtanítunk a gyerekeinknek azzal, ha nem vesszük észre, hogy túl sokat instruálunk, parancsolunk, tiltunk, magyarázunk, papolunk, kiabálunk, azaz ilyen vagy olyan formán, de „túl sokat” beszélünk hozzájuk.
Szóval, ha azt tapasztalod, hogy a gyereked semmit sem hall meg abból, amit mondasz, akkor jó eséllyel - nem rosszaságból, hanem szimpla önvédelemből - megpróbál kizárni téged. De semmi gond! A helyzet tudatos hozzáállással megváltoztatható. Azért hangsúlyozom, hogy tudatos, mert az ilyenkor hasznos szülői praktikák és megoldások, NEM jönnek ösztönösen, úgymond csípőből, hanem szándékos törekvés és némi erőfeszítés kell hozzá!
Néhány trükk, ami segíthet gyógyítani a „szülősüketséget”:
1. Tudatosan figyelj arra, hogy minél kevesebb szót használj, és kezdd el gyakorolni, hogy a lehető legrövidebben mondd el a kéréseidet! Ezzel egyrészt nem kevés energiát tudsz megspórolni magadnak, másrészt azzal, hogy nem lovallod bele magad a papolásba, a gyereknek is könnyebb kiszűrni a lényeget a mondandódból. Hogy néz ki ez a gyakorlatban?
- Hosszú monológok helyett használhatsz például egyszavas instrukciókat. Például: "Kabát! Házi!"
- Amikor egyértelmű a szitu, szó nélkül, nonverbális jelekkel is jelezheted, hogy mit akarsz. Például rámutatsz az órára, vagy a földön heverő törölközőre stb.
- Ha mindez nem lehetséges, akkor max. 10 szót használj! Például: "Ideje fürdeni! Szeretném kérni, hogy tedd a szennyest a szennyestartóba!"
- Beszéd helyett írhatsz egy rövid üzenetet is. Egy cetli, amin az áll: „Vau, vau, éhes vagyok! Púder, a kutyuskád.” Humoros és meghökkentő, így nagyobb eséllyel fogadja be a gyerek.
2. Amikor kérsz valamit a gyerektől, az együttműködés „elnyeréséhez” nagyon fontos eszköz a testbeszéd tudatos használata.
- Figyelj oda arra, hogy legyen meg a szemkontaktus közöttetek. Ha épp el van foglalva valamivel, ne is kezdj mondani semmit, amíg rád nem néz. Kérheted ilyenkor, hogy: „Bencuska! (megérinted pl. a vállát) Nézzél rám, kérlek! Köszönöm. Azt szeretném, kérni, hogy...”. A szemkontaktus felvételében segítség a gyereknek, ha lehajolsz hozzá, hogy nagyjából azonos szemmagasságban legyetek.
- A hangtónusod legyen kedves, ugyanakkor határozott.
- Lehetőleg legyen mosoly az arcodon, mert ezzel azt üzened neki, hogy nincs veszély, nem kell menekülnie, és biztonságos rád figyelnie.
- A gyerekek automatikusan fülelni kezdenek, ha szándékosan suttogsz, uh ezt a trükköt is bevetheted néha.
3. Az erős akaratú gyerekek rosszul tűrik a túl nagy kontrollt és az alá-fölé rendelt kapcsolatokat, így velük könnyen hatalmi játszmába keveredünk, ha partneri viszony helyett, „főnökösködve” vagy „parancsolgatva” utasítjuk a dolgára. Ebben az esetben, bár kicsit manipulatív, de működő eszköz, ha:
- lehetőséget kínálsz a gyereknek, hogy a feladat bizonyos részeiről maga döntsön vagy válasszon. Például: „Figyi, Petra! Mennünk kell. 5 vagy 10 perc múlva szeretnél indulni?”
- Utasítás helyett ("Vedd már fel a pulcsidat, mert indulnánk!") kérdést teszel fel neki, hogy maga jöjjön rá mi az elvárás. ("Indulnánk..., de mi az az egyetlen dolog, ami még nincs rajtad?")
4. Senki nem szereti, ha kioktatják vagy kritizálják, ezért természetes, hogy a gyerekek is próbálják ezt megúszni, és süketnek tettetik magukat. Ha bajod van egy bizonyos viselkedéssel, szóvá teheted, de könnyebben találsz értő fülekre, ha ahelyett, hogy a gyereket minősítenéd (amit élből elutasít), magadról, azaz a saját érzéseidről beszélsz. Fejezd ki, hogy a) hogyan érint a viselkedése, és b) mire van szükséged, de ne úgy, hogy nyavalygásnak/önsajnálatnak tűnjön, hanem egy őszinte állításnak. A következő két lépéses nyelvi formula segíthet:
- a) Fejezd ki, mi a bajod?: Amikor azt látom/hallom/kapom, hogy... akkor úgy érzem, hogy...
- b) Fejezd ki, mit szeretnél helyette?: Kérhetem, hogy/Lehetne, hogy/Szeretném kérni, hogy/Bárcsak...
5. Ha információt szeretnél adni a gyereknek, azaz kifejtenéd a nézőpontodat valamiről, vagy mondanál egy megoldási javaslatot, nagyobb eséllyel lesz hajlandó meghallgatni szemforgatás és ellenkezés nélkül, ha előtte engedélyt kérsz. „Aha, szóval egy újabb beírás... Hát van néhány gondolatom, és személyes sztorim erről... Szeretnéd hallani?” Amikor így bekopogtatunk, akkor a gyerek azt érzi, hogy tiszteled, és hogy van választása. Ha ő maga dönt úgy, hogy figyel rád, akkor fog is, ha azonban ellenáll, felesleges is belemenni, mert olyan, mintha a falnak beszélnél.
6. Végül néhány kérdés azoknak, akik a pszicho-trükkökön túl, szeretnének a legmélyére menni a gyermekük megértésének, és akik nem félnek őszinték lenni magukhoz. Mivel minden kapcsolat és minden kommunikáció az adás és kapás egyensúlyáról szól, logikusnak tűnik feltenni magunknak a következő kérdéseket:
- Én, mint szülő/tanár mennyire figyelek arra, amit a gyerek mond vagy mutat nekem?
- Mennyire fogadom be, ami neki fontos és ami őt érdekli?
- Mekkora kíváncsisággal hallgatom?
- Milyen lelkesedést mutatok a játékra, könnyedségre, vidámságra, ünneplésre, lazításra, nevetgélésre való igénye iránt?
- Mennyire fogadom be én, az Ő valóságát és az Ő tanításait?
- ...és hogyan lehetne ez másképp?
A valódi kapcsolódáshoz, egymás világának jobb megismeréséhez remek lehetőséget kínálnak a Spiribuuu fejlesztőjátékai, mint például a kapcsolódó termékek között található fejlesztőjátékaink.
